Tudósok a Tudásközpontban: Kelényi Gábor (1926-2006) orvosprofesszor

Kelényi Gábor professzor életének 80. évében, 2006. szeptember 23-án elhunyt. Egy év óta aggódtunk sorsáért, most mégis úgy érezzük, váratlanul ért bennünket a nagy veszteség. De valóban váratlan lehet-e a halál? Hogyan is mondta jó két és fél ezer éve a filozófus? „Ameddig létezünk, a halál nincs jelen, amikor pedig a halál megérkezik, mi nem vagyunk többé.” De igaza lehet az Eltávozott egyik kedvenc költőjének, középkori a pécsi egyetem iniciátorának, Petrarcának: „Az élet elfut, vissza sose fordul, s nagy léptekkel jön a halál mögötte.”

Budapesten született 1926. június 17-én római katolikus családban Kelényi László mérnök és Reffelmann Erzsébet fiaként. Az elemi iskolát a budapesti tanítóképző II. kerületi gyakorló népiskolájában az 1935/36. tanévben, a középiskola nyolc osztályát a budapesti Szent Benedek gimnáziumban az 1943/44. tanévben kitüntetéssel végezte. 1944-ben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem orvostudományi karára, ahol 1950-ben szerzett orvosi diplomát. Fél évet dolgozott a Péterfi Sándor utcai haematológiai profilú belosztályon, majd fél évet Szombathelyen, Romhányi főorvos kórbonctani osztályán. Amikor 1951 őszétől Romhányi Györgyöt a POTE Kórbonctani Intézetébe tanszékvezetőnek kinevezték, Kelényi Gábor követte őt Pécsre.

1963-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 1972-ben az orvostudomány doktora. Hosz-szabb időt töltött külföldön vendégprofesszorként. 1964-65-ben az Egyesült Államokban, a hetvenes, nyolcvanas években Olaszországban, Németországban, Dániában, Franciaországban.

1974-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. Romhányi professzor nyugdíjba vonulása után 1976-ban Tigyi József rektor megbízta a kórbonctani intézet vezetésével. 1976 és 1978 között megvalósíthatta régi álmát, az intézetben létrehozta a Malignus Lymphoma Referencia Centrumot. Tudományos közleményeinek száma már ekkor 60 felett volt, ezek nagy része külföldi lapokban jelent meg. Tudományos közleményeinek száma egyébként megközelíti a kétszázat. Négy nagyobb könyvfejezetet írt. Előadóképes volt angolul és németül. Kelényi professzor 17 évig állt a Pathologiai Intézet élén.

Az 1989/90-es tanévben megalakult reform-bizottság elnöke. 1991. március 26-án a tanácsülés a POTE rektorává választotta. 1992 őszén rektorsága idején rendezték az egyetemalapítás 625 éves évfordulójának ünnepségeit, s ezen alkalomból úgy rendelkezett, hogy össze kell gyűjteni az egyetem történetére vonatkozó relikviákat, és meg kell írni az egyes intézetek és klinikák történetét. Rektori tevékenysége fontos mozzanatának tekinthető az orvosprofesszorok rektori arcképcsarnokának a megfestetése. A rektori tisztséget két ciklusban, négy évig viselte. 75. születésnapján Marschalkó-díjat kapott a haematopathologia, elsősorban a malignus lymphomák diagnosztikája területén kifejtett több évtizedes iskolateremtő munkássága elismeréséül. Több kitüntetésnek a birtokosa: Haematológiai Nagydíj, Markusovszky és Szentgyörgyi Albert-díj, Baló József-, Romhányi György- és Markhot Ferenc-emlékérem. 1995-ben a Pro Universitate arany fokozatát nyerte el. Az Erfurti Orvosi Akadémia és a Csehszlovák Purkinje Társaság honoris causa doktora, 1978 óta volt tagja az Európai Lymphoma Klubnak, 1983 és 1988 között az Európai Haematológus Társaság elnökségi tagja, tiszteletbeli tagja a Német Haematológus Társaságnak, továbbá a Csehszlovák Patológus Társaságnak.

Kelényi professzor személyében az egyetem olyan kiemelkedő tudású professzorát vesztette el, aki életének 53 évét az orvostanhallgatók oktatásának és az egyik legsúlyosabb betegség kutatásának szolgálatába állította. Ezen utóbbinak szinte mindent alárendelt. Az egyetemen kis kutatólaboratóriumában kora reggeltől késő estig dolgozott.

Milyen ember volt Kelényi mint politikus? Ezt azért is fel kell vetni, mert a rendszerváltozás levezénylője volt egyetemünkön. Kelényi Gábor minden szélsőségnek ellenállt, mérlegelte az egyetem és az egyes ember érdekeit. Ellenállt, éppen úgy, ahogy egyik példaképe, Németh László tanította: ellenállt, amíg az ellenállás okos volt. Kelényi Gábor tudta, hogy itt okos túlélőkre van szükség és nem hősi halottakra, hiszen ez utóbbiakból egy Kárpát-medencényi van, s ez egy nemzet megmaradásához elég hatalmas áldozat. Kelényi Gábor okos túlélő volt.

(Forrás: Benke József: In memoriam Kelényi Gábor (1926-2006)
= Pécsi Szemle : Várostörténeti folyóirat, Pécs, 2008/tavasz, 100. o.)

««« Vissza a Tudósok a Tudásközpontban oldalra